BLAST Novella-, Rajz-, Vers-, és Videó Pályázat

Sziasztok!

Mint azt láthatjátok, egy játékot szeretnék indítani. Ezt a játékot a BLAST című történet köré építem fel, így nem árt, ha azért elolvassátok az eddig megjelent részeket is.

Lássuk hát, hogy miről is van szó:

I. Novella
Készíthettek novellát bármelyik szereplő szemszögéből (leszámítva Nusiét, mivel maga a történet az ő szemszögéből íródott) egy általatok választott részhez.
FONTOS: - Tüntessétek fel, hogy melyik részhez írtátok a kiegészítő novellát
                 - És Kinek a szemszögéből írtátok.
 Ennek a beküldési határideje 2017. augusztus 20. (18:00)
- minimum 1, maximum 10 A4-es oldal
- Times New Roman, 12-es betűméret
- PDF formátumban elküldve

II. Rajz
 Készíthettek rajzot is, aminek két témája lehet.
- Egy általad választott rész ábrázolása,
- Valamint a banda mottójának, a "Hallatni akarjuk a hangunkat" ábrázolása.

Ezt készíthetitek kézzel, vagy számítógépen is, ahogy nektek könnyebb. Vízjelezzétek!
Ennek a beküldési határideje 2017. augusztus 25. (12:00)

III. Vers
Készíthettek verset is, itt azonban kötött a téma.
A feladat a következő: Írj egy verset egy koncertről, amin részt veszel a közönség sorai között.
 Ennek a beküldési határideje 2017. augusztus 20. (19:00)

IV. Videó
Készíthettek Videót is a történethez, amelyben akár Ti magatok is eljátszhatjátok az általatok választott szerepet. Legyen szó akár arról, hogy valamelyik, a történetben szereplő dalt adjátok elő, akár valamelyik jelenetet, a határ a csillagos ég!
Ennek a beküldési határideje 2017. augusztus 25. (10:00)

A munkákat az officialbee29(kukac)gmail.com  címre várom, a tárgyban kérlek tüntessétek fel, ki mivel jelentkezik.
Egy ember akár több kategóriába is jelentkezhet.


Amit az email tartalmazzon:
- Név( akár írói álnév)
- Kor
- Mivel jelentkezel
- Ha te nyernél, melyiket választanád a nyeremények közül

Eredmény hirdetés: 2017. szeptember 3-5.  között várható.

A nyereményekről:
Mert bizony, nyeremény is lenne. Az a személy, akinek a munkája az első helyezett lesz, választhat két nyeremény közül.
- Ajándéktárgy Barcelonából, amit postai úton küldök el, attól függően, mikor sikerül utaznom. Ezt természetesen képen dokumentálnám is, hogy biztos lehessen a nyertes abban, hogy Barcelonából származik a nyereménye.
- Egy szabadon választott könyv, amit postai úton küldök el a nyertesnek December hónapban.

Közönségdíj
A munkákat beérkezésüktől fogva megosztom az oldalon, és lehet rá szavazni az alul elhelyezett kis gombokkal, ezért célszerű lenne feliratkozni a blogra, ha nem szeretnétek minden órában fellépegetni rá. Az a munka, amelyik a legtöbb pozitív szavazatot kapja, szintén egy Barcelonából származó ajándéktárgyat kap.

Ezen kívül Minden helyezett Postai úton, és Minden résztvevő Online fog kapni egy Oklevelet.

A beérkezett jelentkezések akkor érvényesek, ha megkapjátok a válasz e-mailt Tőlem, illetve a blogotokon feltüntetitek az emailben küldött információkat!

Ha kérdésetek merülne fel, kommentben írjátok le és amint tudok, válaszolok!
Sok sikert kívánok Mindenkinek!
Csóközön,
Bee

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése